Nincs kategorizálva kategória bejegyzései

Fűtés indítása

Kedves Lakótársak!

2016. október 3-án hétfőn a kazánkarbantartó a elindította a próbafűtést.

Kérünk mindenkit, hogy a radiátorok szelepeit nyissa ki, és egy ideig a lehetőségekhez mérten hagyja nyitva. Amikor a rendszer probléma nélkül beindult és keringteti már a meleget, a szelepeket el lehet zárni, vagy a kívánt állásba tekerni.

Közgyűlési jegyzőkönyv 2016. május 25.

2016. május 25-én (szerdán) 17:30-tól közgyűlés volt a Társasház teremgarázsában.
A közgyűlésen 51,315% tulajdoni hányad képviseltette magát, a megismételt közgyűlés határozatképes volt.

A közgyűlés elfogadta a 2015-ös pénzügyi év elszámolását, valamint a 2016. évre vonatkozó költségvetési tervet. A közgyűlés megerősítette az SZMSZ kiegészítését a biztonsági kamerarendszer üzemeltethetősége érdekében. A korábban megszavazott kerékpártároló megvalósítása folyamatban van.
A közgyűlés jegyzőkönyve alább letölthető.

Lomtalanítás 2016. május 20-án

Az FKF Zrt. tájékoztatása szerint az idei éves lomtalanításra 2016. május 20-án, pénteken kerül sor, azaz ezen a napon lehet kihelyezni a ház elé a nagy darabos hulladékokat, melyeket a következő napon szállítanak el.

Szintén a következő napon, azaz 2016. május 21-én, szombaton 10-16 óra között van lehetőség a veszélyes hulladékok (olaj, festék, gumi, elem, égő, stb.) leadására az Ajtósi Dürer sor és az Olof Palme sétány sarkán.

További információ olvasható az FKF Zrt. honlapján.

Közgyűlés 2016. május 25-én

KÖZGYŰLÉS lesz 2016. május 25-én (szerdán) 17:45-től a Társasház teremgarázsában. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja ugyanezen a napon 18:00, változatlan helyen, változatlan napirendi pontokkal.

Napirendi pontok röviden:

  1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
  2. 2015. pénzügyi év elszámolása
  3. 2016. évi költségvetés
  4. 2015-ös írásbeli szavazás eredményének megerősítése
  5. Felújítások, javítások megbeszélése (kamerarendszer, komposztálás)

Amennyiben személyes jelenléte akadályba ütközik, kérjük, meghatalmazott útján képviseltesse magát!

Kiküldött meghívó:

Közös képviselő ügyfélfogadása 2016. január 1-től

Galambos Ágnes közös képviselő ügyfélfogadási rendje 2016. január 1-jétől az alábbiak szerint változik:

Ügyfélfogadás:
Hétfőn: 08:00 – 12:00
Szerdán: 15:00 – 18:00
– 1144 Budapest, Ond vezér útja 31. földszint, 44-es kapucsengő
– Fenti időpontokon kívül telefonon előre egyeztetett időpontban.

A közös képviselő elérhetőségei a Fontos elérhetőségek oldalon olvashatók.

Változik a vízóraállások bejelentésének rendje

FONTOS tájékoztatás a Díjbeszedő Holding Zrt-től:

Mint bizonyára Ön előtt is ismert, a Fővárosi Vízművek Zrt. folyamatosan saját hatáskörbe vonja a mellékvízmérők leolvasását, ezzel párhuzamosan megváltozik a leolvasás gyakorisága is (erről bővebb információt többek között Társaságunk központi telefonos ügyfélszolgálatának automata menürendszerében, honlapunkon, illetve a www.vizmuvek.hu honlapon is találhat).

Az említett folyamattal párhuzamosan a mellékvízmérő-állások fogadásában Társaságunknál is változás áll be.

2015. augusztus 1-jétől kezdődően nem áll módunkban az e-mailen beérkező mérőállásokat fogadni, a jövőben Önnek kizárólag az alábbi elérhetőségeken lesz lehetősége a számlán feltüntetett diktálási időszakokban a mérőállások bejelentésére:

  • Társaságunk honlapján megjelölt lehetőségek igénybevételével, többek között telefonon a (06-1) 414-5000-es központi számunkon keresztül, illetve online módon, a Díjnet rendszeren keresztül (www.dijnet.hu), valamint
  • a Fővárosi Vízművek Zrt. (www.vizmuvek.hu) honlapján megjelölt csatornákon keresztül.

Az egyéb csatornákon (e-mail-ben, telefaxon, postai úton, kirendeltségi gyűjtőládákba elhelyezve, stb.) érkező, illetve a nem megfelelő időszakban bejelentett mérőállások feldolgozására 2015. augusztus 1-jétől nincs lehetőségünk, azokról visszajelzést sem küldünk Ügyfeleink részére.

Felhívjuk továbbá szíves figyelmét arra, hogy az éves leolvasás hónapjában nem áll módunkban mérőállását elfogadni.

Amennyiben a fenti tájékoztatással kapcsolatban további kérdése merülne fel, ügyfélszolgálati munkatársaink Társaságunk ismert elérhetőségein készséggel állnak rendelkezésére.

Tisztelettel:
Díjbeszedő Holding Zrt.

Közgyűlési jegyzőkönyv 2015. május 18.

2015. május 18-án (hétfőn) 17:30-tól közgyűlés volt a Társasház teremgarázsában.
A közgyűlésen 37,02% tulajdoni hányad képviseltette magát, a megismételt közgyűlés határozatképes volt.

A közgyűlés elfogadta a 2014-es pénzügyi év elszámolását, valamint a 2015. évre vonatkozó költségvetési tervet. A közös költséget időben be nem fizető tulajdonosok ezentúl az egy hónapot meghaladó késés után késedelmi kamatot kötelesek fizetni! Eldöntésre került, hogy a már korábban is fölvetett kerékpártárolót idén megvalósítjuk, ennek szervezése már elkezdődött.
A közgyűlés jegyzőkönyve alább letölthető.

Írásbeli szavazás eredménye 2015. május 8.

Lezárult a 2015. március 31-én meghirdetett írásbeli szavazás. Mind a négy határozati javaslat elfogadásra került. A beérkezett szavazatok tulajdoni hányad szerinti aránya az alábbi táblázatban látható:

#       Igen       Nem Tartózkodott Érvénytelen Összes beérkezett
1. 76,56% 3,38% 3,06% 2,5 % 85,5 %
2. 77,97% 1,97% 3,06% 2,5 % 85,5 %
3. 80,97% 1,41% 1,53% 2,0 % 85,91%
4. 80,41% 1,41% 2,51% 1,17% 85,5 %